Az Ige mellett

(16) „…lásd meg, hogyan buzgólkodom az Úrért.” (2Királyok 10)

A BUZGÓSÁGRÓL. – 1. Sokféle buzgóság van. Az Úr ügyéért is sokféleképpen lehet buzgólkodni. Nincs áldottabb, mint az Úr ügyéért való buzgó szolgálat; – ugyanakkor nincs veszélyesebb ennél a buzgóságnál, amely Isten Igéjére hivatkozva cselekszik. – 2. Jéhú az Úrért buzgólkodik, azzal a bizonyossággal, hogy semmi sem esik a földre az Úr Igéjéből, vagyis aki Isten Igéjére hivatkozva lép fel, az szinte „érinthetetlen”, hiszen Isten eszköze az illető (10). De sokan visszaéltek már ezzel a „szent védelemmel”. Jogos, de mégis rettenetes az, ami ebben a fejezetben olvasható. Jéhú megöleti Aháb király teljes házanépét és párthíveit (1–14), valamint álnok csellel (19) lemészároltatja a Baal–kultusz híveit (15–27). Isten ítélete jogos és rettenetes. – 3. Ugyanakkor maga az ítéletvégrehajtó sem makulátlan, sőt ugyanúgy halált érdemelne, hiszen maga Jéhú is hitetlen bálványimádó volt (29).* – 4. Áldott legyen az Isten, hogy Jézus Krisztus kereszthalála megoldotta ezt a kérdést, és mi az Ő kegyelmének hírnökei lehetünk, ezért bátran kezdjünk el gyanakodni, ha olyan hívőkkel találkozunk, akik durván buzgólkodnak az Úrért.

Róma 9,14–33

168. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Ugyanakkor maga az ítéletvégrehajtó sem makulátlan, sőt ugyanúgy halált érdemelne.

Hiszen maga Jéhú is hitetlen bálványimádó volt (29), annak ellenére, hogy agresszív, durva ember lévén tökéletes és hűséges eszköze volt az isteni ítélet végrehajtásának; – talán még élvezte is ezt a feneketlen mészárlást (30).


(7) „Irtsd ki uradnak, Ahábnak háza népét!” (2Királyok 9)

Jéhúnak, Izráel királyának az isteni ítélet végrehajtása jutott... Ez nem bosszú, mert a bosszú emberi indulatból, az ítélet pedig Isten jogos haragjából fakad, amelyet sokszor emberi eszközökön keresztül hajt végre az Úr. Jéhúnak ki kellett irtania Aháb, északi király utódait (4–10), ahogy ezt Illés megprófétálta (1Királyok 21,21–22,29). Aháb volt az, aki feleségével, Jezábellel együtt istentelenül élt és uralkodott, aki megölte az Úr igaz prófétáit és szolgáit.* Jéhú, Isten itéletes akaratára hivatkozva végzett Aháb király két fiával, Jórámmal, Ahazjával, és Aháb feleségével, Jezabellel (11–37). Így teljesedett be Isten büntetése Aháb háza népén. Mondhatnánk: Lám, Isten nem hagyja a bűnt büntetés nélkül. Elkeserítő lenne, ha nem így lenne, hiszen akkor Isten igent mondana a bűnre. Ez pedig lehetetlen. Mégis, van ebben az „egészben” valami nagyon visszatetsző, valami kimondhatatlanul letaglózó, amiben olyan nehéz az emberi bosszút és a jogos isteni ítéletet szétválasztani egymástól. De jó, hogy Istené a bosszúállás (Róma 12,19). De jó, hogy nekünk a kegyelem evangéliumának ajándéka, hirdetése, képviselete jutott, a feltámadott Jézus Krisztusban.

Róma 9,6–13

376. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Jéhút akkor kenték északi királlyá (1–10), amikor még Jórám uralkodott.

Ezért Jéhú mielőbb meg akarta ölni, az arámokkal való harcban megsebesült Jórámot, még mielőtt az tudomást szerezne az ő királyságáról, és ellene fordulhatna (11–16).

Jórám gyanút fogott, ahogy a hozzá érkező Jéhú elé küldött követei nem érkeztek vissza hozzá (17–20).

De ekkor már késő volt.

Jéhú leterítette Jórámot, Aháb egyik fiát, Isten akaratára, prófétai jövendölésre, az Úr jogos büntetésére hivatkozva (21–26).

Ugyanezt tette Jéhú, Aháb másik fiával, Ahazjával is (27–29).

Jéhú ugyancsak megölte Aháb feleségét, Jezabelt, akinek a prófécia szerint a kutyák nyalták fel a vérét a kövezetről (30–37).


(18) „…Aháb leánya volt a felesége.” (2Királyok 8)

Isten népének két országrésze, az északi és a déli, Izráel és Júda végre elkezdtek közeledni egymáshoz. Ez a közeledés azonban csak külső, diplomáciai lépésekben mutatkozott meg. Jósáfát, déli, júdai király és a fia, Jórám már együtt uralkodtak (17). Ennek a „déli” Jórámnak lett a felesége Aháb, északi, izráeli király leánya, Ataljá. Sajnos ezen a közeledésen nem volt ott az Úr áldása, mert nem az történt, hogy együtt közeledtek az Úrhoz, hanem a „déli” Jórám is hitetlenné lett, a békesség, a diplomácia, a korrektség kedvéért. Ezt csak megpecsételte az istentelen Aháb lányával kötött házasság (18). Fontos a békesség, de hitetlenekkel nem kerülhetünk felemás igába (2Korinthus 6,14), mert abból csak még nagyobb nyomorúság fakad; – akkor inkább hordozzuk a békétlenséget. Elizeus nem véletlenül fakadt sírva, látva Isten jogos ítéletét, hitetlenné lett népén (11–12). Áldott legyen az Úr, hogy ennek ellenére nem engedte el népét, nem oltotta ki a reménység mécsesét (19). Jézus Krisztusra tekintve mi biztosan tudjuk ezt (Zsidókhoz írt levél 12,2).

Róma 9,1–5

372. dicséret


(1) „Halljátok meg az Úr Igéjét!” (2Királyok 7)

Elizeus próféta a reménység Igéit hirdette, miszerint Samária ostroma, éhínsége egy napon belül véget ér. Az Ige végső kicsengése mindig a reménység, a bíztatás szava (1). De nehéz volt akkor jövőt hinni, annyi éhezés és szenvedés után, aminek hangot is adott Jórám király egyik tisztje. Pedig aki nem hisz, megláthatja még a bőséget, de nem részesülhet abból, mert ez a bőség csak a „hit kezével” fogadható el. Kezek nélkül ülni a bőség asztalánál: „kár…”, hiszen az a legkínosabb éhhalál (2). A Samária városát körbekerítő arámok éjszaka hatalmas felmentősereg dübörgését vélték hallani, és fejvesztve menekültek, otthagyva állataikat és felszereléseiket (5–7). Igen, ezek a belső hangok; – lehet ez betegség is; – de lehet az Úr ítélete is, a lelkiismeret dübörgő szava, Isten hangja, amely nem engedi a gonoszt egy határon túl, így az saját gonoszságának indulatos zajától őrül meg. Négy kitaszított leprás fedezte fel a szabadulást, és vitte az örömhírt a kétségbeesett városba (8–9). Ezek a kiközösített halálra ítéltek lettek az evangélium hírnökei, akik reménység híján is reméltek (Róma 4,8).*

Róma 8,31–39 

374. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Jórám király alig hitte a szabadulást, gyanakodott: pedig bizony csodálatosan megszabadultak (10–15). 

A király gúnyolódott Isten szabadítását illetően (6,33).

Most csodát látott, mégsem tért meg. 

Ez „kár!”

 


(33) „Miért várjak még tovább az Úrra?” (2Királyok 6)*

A nyomorúság megkeményít, vagy közelebb visz az Úrhoz? Ilyenkor is reménységgel várunk az Úrra; sőt, átéljük az Ő jelenlétét; – vagy reményvesztetten feladjuk: nincs mire várni, sem az Úrra, sem másra…** Arám királya, II. Benhadad körülzárta az északi országrész fővárosát, Samáriát. Nagy éhínség támadt a körülzárt városban. Az anyák, egymást kijátszva, a saját gyerekeiket ették meg. A király tehetetlenségében zsákruhát öltött, és nem is titkolta bénultságát. Ez csak tetézte a kétségbeesést. Amikor a vezető is nyíltan „szétesik”, akkor teljes lesz a káosz. Jórám király azonban a nagy nyomorúság ellenére sem tért meg. A zsákruha számára csupán tehetetlenségének, Isten elleni lázadásának díszlete volt, amely gúnyosan azt kérdezte: Hol van a mindenható Isten, Ő miért nem segít? Tehetetlen dühe Isten embere, Elizeus ellen fordult, hiszen amikor az Istenre haragszunk, annak képviselőit akarjuk megölni.*** Tényleg: Van valós, maradandó segítség? Hol a segítség? Hiába várunk az Úrra? Jöjj, Szentlélek, hogy a reménytelen helyzetekben még erősebb hittel lássuk a megtartatást, a folytatást; – a feltámadott Úr Jézus Krisztust.

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Izráel királyainak listája:

Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 931–910 uralkodásának ideje 22 év).

Nádáb, Izráel királya (Kr. e. 910–909 uralkodásának ideje 2 év).

Baasá, Izráel királya (Kr. e. 909–886 uralkodásának ideje 24 év).

Élá, Izráel királya (Kr. e. 886–885 uralkodásának ideje 2 év).

Zimri, Izráel királya (Kr. e. 885 uralkodásának ideje 7 nap).

Tibni, Izráel királya (Kr. e. 885–880 uralkodásának ideje 6 év, Omrival együtt pártoskodva mind a 6 évet).

Omri, Izráel királya (Kr. e. 885–874 uralkodásának ideje 18 év, ebből Tibnivel együtt pártoskodva 6 évet).

Aháb, Izráel királya (Kr. e. 874–853 uralkodásának ideje 22 év) = Illés próféta működése.

Ahazjá, Izráel királya (Kr. e. 853–852 uralkodásának ideje 2 év) = Illés próféta működése.

Jórám, Izráel királya (Kr. e. 852–841 uralkodásának ideje 12 év) = Illés próféta működése.

Jéhú, Izráel királya (Kr. e. 841–814 uralkodásának ideje 28 év) = Elizeus próféta működése.

Jóáház, Izráel királya (Kr. e. 814–798 uralkodásának ideje 17 év) = Elizeus próféta működése.

Jóás, Izráel királya (Kr. e. 798–782 uralkodásának ideje 16 év, ebből II. Jeroboámmal pártoskodva 11 évet) = Elizeus próféta működése.

II. Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 793–753 uralkodásának ideje 41 év) = Elizeus, Hóseás, Jónás, Ámósz próféták működése.

Júda királyainak listája:

Roboám, Júda királya (Kr. e. 931–913 uralkodásának ideje 17 év).

Abijjá, Júda királya (Kr. e. 913–911 uralkodásának ideje 3 év).

Ászá, Júda királya (Kr. e. 911–870 uralkodásának ideje 41 év), uralkodása utolsó 3 évében Jósáfát már társuralkodó volt.

Jósáfát, Júda királya (Kr. e. 873–848 uralkodásának ideje 30 év), uralkodása utolsó 5 évében Jórám már társuralkodó volt.

Jórám, Júda királya (Kr. e. 848–841 uralkodásának ideje 8 év) = Abdiás próféta működése.

Ahazjá, Júda királya (Kr. e. 841 uralkodásának ideje 1 év).

Ataljá, Júdában trónt bitorló királynő, Aháb izráeli király lánya (Kr. e. 841–835 uralkodásának ideje 6 év).

Jóás, Júda királya (Kr. e. 835–796 uralkodásának ideje 40 év) = Jóel próféta működése.

Amacjá, Júda királya (Kr. e. 796–767 uralkodásának ideje 29 év), uralkodása nagy részében, Kr. e. 790–767 között Azarjá (Uzzijjá) volt az alkormányzója, 23 éven át.

Azarjá (Uzzijjá), Júda királya (Kr. e. 790–739 uralkodásának ideje 52 év), uralkodásának utolsó 11 évében Jótám már társuralkodó volt.

** A hitet Isten ajándékozza, Szentlelke által.

Adjunk hálát az élő hit ajándékáért, amely a nagy próbatételek idején csak szilárdabb lesz bennünk.

Erre a hálaadásra indít az az elrettentő tény, hogy vannak olyanok, akiket a nyomorúság inkább megkeményít, egészen a perlekedésig és gúnyolódásig, mint megerősít a hitben.

*** Jórám király, az Urat és Elizeust okolta a nyomorúságokért, és azért, hogy nem jön segítség az Úrtól!


(15) „Most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön…” (2Királyok 5)*

ISTEN HATALMA MINDIG IS TÚLMUTATOTT SAJÁT NÉPÉN – 1. Naamán, az arám (szír) király hadseregparancsnoka megtapasztalta az egyetlen élő Isten szabadító hatalmát, így ezután csak az Urat hitte és tisztelte (15–17). Ehhez azonban a vitéz, sikeres, népe szabadítójának tartott hősnek halálos betegségben kellett megtapasztalni életének törékenységét, múlandóságát és hiábavalóságát; – valamint azt, hogy egy zsidó, fogságba esett, senkinek tartott szolgálóleány őt megszánó üzenetén keresztül kellett megélnie az igazi szabadulást. Arról nem is beszélve, hogy a megtisztulást egy „kis zsidó próféta” parancsára, a Jordán „patakjában” megfürödve kell átélnie, amikor hazájában gyönyörűséges folyók vannak (1–15). Igen, megtisztulni csak így lehet, leszállva a magas lóról, belekapaszkodva az élő Isten megtisztító kegyelmébe. – 2.  A testi gyógyulás csupán ráadás, a hitre jutás, a megtisztulás a döntő. Ez ingyen adatik, nem kötődik pénzhez, semmiféle e-világi ügyeskedéshez. Ez csakis Isten hatalmának cselekvése, amely Jézus Krisztusban megmutatkozott. Ezt példázza Géhazi esete (20–27).

Róma 8,1–17

370. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

ISTEN HATALMA MINDIG IS TÚLMUTATOTT SAJÁT NÉPÉN keresztül, más népek felé (Lukács 4,27). Ez Jézus Krisztus missziói parancsában konkrét kijelentést nyert (Máté 28,18–20).

– 1. Naamán, az arám (szír) király hadseregparancsnoka megtapasztalta az egyetlen élő Isten szabadító hatalmát, így ezután csak az Urat hitte és tisztelte (15–17).

Ehhez azonban a vitéz, sikeres, népe szabadítójának tartott hősnek halálos betegségben kellett megtapasztalni életének törékenységét, múlandóságát és hiábavalóságát; – valamint azt, hogy egy zsidó, fogságba esett, senkinek tartott szolgálóleány őt megszánó üzenetén keresztül kellett megélnie az igazi szabadulást.

Arról nem is beszélve, hogy a megtisztulást egy „kis zsidó próféta” parancsára, a Jordán „patakjában” megfürödve kell átélnie, amikor hazájában gyönyörűséges folyók vannak (1–15).

Igen, megtisztulni csak így lehet, leszállva a magas lóról, belekapaszkodva az élő Isten megtisztító kegyelmébe.

– 2.  A testi gyógyulás csupán ráadás, a hitre jutás, a megtisztulás a döntő.

Ez ingyen adatik, nem kötődik pénzhez, semmiféle e–világi ügyeskedéshez.

Ez csakis Isten hatalmának cselekvése, amely Jézus Krisztusban megmutatkozott.

Ezt példázza Géhazi esete (20–27).

– 3. De milyen korrekt a Naamán megtéréséről szóló üzenet, amely meg meri fogalmazni azt is, hogy Naamán már az élő Istent tiszteli, de egzisztenciája még az idegen istent tisztelőkhöz köti, ezért királyával bemehet azok templomaiba, noha szíve már nem kötődik hozzájuk.

Vannak olyan helyzetek, amikor a szívbeli és a látványos szakítás egyszerűen nem lehetséges; – máskor viszont csak radikális szakítással lehet megtérni (18–19).


(43) „Enni fognak, és még marad is!” (2Királyok 4)*

AZ ÉLET ÉS A HALÁL KÜZDELME EZ A FEJEZET. – 1. Lásd: Az eladósodott özvegyasszony kiszolgáltatott helyzete (1–7); – a súnémi asszony későn kapott fiának gutaütéses halála (8–37); – az éhező „próféták” ismeretlen tökféle növényből kotyvasztott halálos főzeléke (38–41); – egyáltalán a folyamatos éhezés, a napok túlélése, és azokban a mégis mennyei „több” megpillantása (43.; 29–31). Igen, ilyen az élet, folytonos küzdelem a következő napért, a halállal, a gonosszal szemben – 2. Elizeus csodái jelek: – ahogy az eladósodott özvegyasszony olaját megszaporítja; – ahogy életet lehel a fiatal haldoklóba; – ahogy ehetővé teszi az ehetetlen, mérgező kotyvalékot; – valamint ahogy megszaporítja a kenyeret. Nem Elizeus teszi ezeket a csodákat, hanem az Úr cselekszik itt, aki ezekkel a csodákkal azt hirdeti, hogy Ő az élet pártján áll, és Őneki van hatalma az életet megtartani, a halállal szemben. – 3. Ma Jézus Krisztus feltámadásának csodájára tekintve tapasztaljuk az élet győzelmét a halál felett, és bizony látványos csodák nélkül is tapasztaljuk az Isten ugyanekkora erejét. Ez még nagyobb dolog!**

Róma 7,14–25

130. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Izráel királyainak listája:

Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 931–910 uralkodásának ideje 22 év)

Nádáb, Izráel királya (Kr. e. 910–909 uralkodásának ideje 2 év)

Baasá, Izráel királya (Kr. e. 909–886) uralkodásának ideje 24 év)

Élá, Izráel királya (Kr. e. 886–885) uralkodásának ideje 2 év)

Zimri, Izráel királya (Kr. e. 885 uralkodásának ideje 7 nap)

Tibni, Izráel királya (Kr. e. 885–880 uralkodásának ideje 6 év, Omrival együtt pártoskodva mind a 6 évet)

Omri, Izráel királya (Kr. e. 885–874 uralkodásának ideje 18 év, ebből Tibnivel együtt pártoskodva 6 évet)

Áháb, Izráel királya (Kr. e. 874–853 uralkodásának ideje 22 év) = Illés próféta működése.

Ahazjá, Izráel királya (Kr. e. 853–852 uralkodásának ideje 2 év) = Illés próféta működése.

Jórám, Izráel királya (Kr. e. 852–841 uralkodásának ideje 12 év) = Illés próféta működése.

Jéhú, Izráel királya (Kr. e. 841–814 uralkodásának ideje 28 év) = Elizeus próféta működése.

Jóáház, Izráel királya (Kr. e. 814–798 uralkodásának ideje 17 év) = Elizeus próféta működése.

Jóás, Izráel királya (Kr. e. 798–782 uralkodásának ideje 16 év, ebből II. Jeroboámmal pártoskodva 11 évet) = Elizeus próféta működése.

II. Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 793–753 uralkodásának ideje 41 év) = Elizeus, Hóseás, Jónás, Ámósz próféták működése.

* A teljes igemagyarázat:

AZ ÉLET ÉS A HALÁL KÜZDELME EZ A FEJEZET.

– 1. Élet és halál csap itt össze: – Az eladósodott özvegyasszony kiszolgáltatott helyzete (1–7); – a súnémi asszony későn kapott fiának gutaütéses halála (8–37); – az éhező „próféták” ismeretlen tökféle növényből kotyvasztott halálos főzeléke (38–41); – egyáltalán a folyamatos éhezés, a napok túlélése, és azokban a mégis mennyei „több” megpillantása (43.; Lukács 12,23), a kenyérgondokon túl megtapasztalva azt a „többet”, ami az evésen túl is megmarad, örökké nekünk (29–31); – mindezek az igeszakaszban olvasható tények bizonyítják élet és halál tagadhatatlan és folyamatos összecsapását.

Igen, ilyen az élet, folytonos küzdelem a következő napért, a halállal, a gonosszal szemben; – másként a jólétben, és másként a nyomorban; – de folytonos küzdelem az életért a halállal!

Csak emberi erővel küzdeni a halál ellenében: totálisan esélytelen.

– 2. Elizeus csodái jelek: – ahogy az eladósodott özvegyasszony olaját megszaporítja; – ahogy életet lehel a fiatal haldoklóba; – ahogy ehetővé teszi az ehetetlen, mérgező kotyvalékot; – valamint, ahogy megszaporítja a kenyeret.

Nem Elizeus teszi ezeket a csodákat, hanem az Úr cselekszik itt, aki ezekkel a csodákkal azt hirdeti, hogy Ő az élet pártján áll, és Őneki van hatalma az életet megtartani, a halállal szemben.

Az Úr mindenható, azt cselekszi, amit mi soha nem vagyunk képesek megtenni; – de amit Ő Jézus Krisztus csodáiban tökéletesen kijelentett (János 6,1–14), és feltámadásában végérvényesen nekünk ajándékozott.

– 3. Ma Jézus Krisztus feltámadásának csodájára tekintve tapasztaljuk az élet győzelmét a halál felett, és bizony látványos csodák nélkül is tapasztaljuk az Isten ugyanekkora erejét.

Ez a „látványos csodanélküliség” még nagyobb dolog!


(27) „…fogta elsőszülött fiát…” (2Királyok 3)*

NAGY ITT A KÁOSZ! – 1. Jórám, északi király, Áháb második fia kevésbé volt hitetlen, mint apja, mert eltávolította az idegen, pogány kultuszt láttató Baal oszlopot, de továbbra is támogatta a pogány, hitetlen, idegen szokásokat. A múltkor egy csepp tinta elég volt ahhoz, hogy használhatatlanná mocskoljam a kezemet, az arcomat, a fehér ingemet: el kellett mennem fürdeni, új inget, ruhát ölteni. Nincs olyan, hogy „csak kicsit volt hitetlenebb, mint az apja”, mert hitetlen volt, mert nem az Úr ügyét támogatta. Ebben nincs középút, kompromisszum (1–3). – 2. A hitetlenség következménye az, hogy egymásnak esünk (23). Jórám, északi király, a déli Jósáfát királlyal és Edóm királyával együtt indult Moáb ellen (4–8). Ezek erőre kaptak, megnyomorították a moábiakat, kivágták termőfáikat, betömték forrásaikat (13–19). Persze, a moábi király határtalan pogánysága, saját fiának feláldozása valóban minden mélységek megbotránkoztató mélysége (26–27). – 3. Na, de nem ez van ma is? Most is mindent beáldozunk, még a szeretteinket is; – még a szent szolgálatra hivatkozva is. Hitetlenül vagy hitben, csak egymást nyomorítjuk. Szövetkezünk az érdekeink mentén… Itt megváltás kell, Jézus Krisztus kell! Isten feláldozta egyszülött Fiát! Ez elég! Tilos bárkit is beáldozni…

Róma 7,1–13

470. dicséret

A teljes igemagyarázat:

* NAGY ITT A KÁOSZ!

– 1. Jórám, északi király, Áháb második fia kevésbé volt hitetlen, mint apja, mert eltávolította az idegen, pogány kultuszt láttató Baal oszlopot, de továbbra is támogatta a pogány, hitetlen, idegen szokásokat.

A múltkor egy csepp tinta elég volt ahhoz, hogy használhatatlanná mocskoljam a kezemet, az arcomat, a fehér ingemet: el kellett mennem fürdeni, új inget, új ruhát ölteni.

Nincs olyan, hogy csak kicsit volt hitetlenebb, mint az apja, mert hitetlen volt, mert nem az Úr ügyét támogatta.

Ebben nincs középút, kompromisszum (1–3).

– 2. A hitetlenség következménye az, hogy egymásnak esünk (23).

Jórám elődje leigázta Moáb népét, akiket kíméletlenül kifosztott, majd állandó, nagy hadisarc megfizetésére kényszerített.

Amikor Jórám trónra kerülésével a Móábiak ettől a megnyomorító függéstől szabadulni akartak, akkor Jórám, északi király, a déli Jósáfát királlyal és Edóm királyával együtt indult Moáb ellen (4–8).

Edóm ekkor Júda fennhatósága alatt állt, ezért tartott a déliekkel.

Saját felindulásukból kerekedtek fel ezek hárman a velük lévőkkel, és majdnem szomjan, éhen vesztek a déli pusztában (9–12).

Ijedtségükben fordultak csak az Úrhoz, aki Elizeus prófétán keresztül, Jósáfát hitére tekintve, csodát tett értük.

Ekkor aztán ezek hárman erőre kaptak, hogy legyőzzék és újra megnyomorítsák a moábiakat: kivágták termőfáikat, betömték forrásaikat (13–19).

Persze, a moábi király határtalan pogánysága, saját fiának feláldozása valóban minden mélységek megbotránkoztató mélysége (26–27).

– 3. Na de nem ez van ma is?

Most is mindent beáldozunk, még a szeretteinket is; – még a szent szolgálatra hivatkozva is.

Hitetlenül, vagy hitben, csak egymást nyomorítjuk.

Szövetkezünk az érdekeink mentén; – Igéket emlegethetünk, de igazából nem az Urat kérdezzük meg, hanem a magunk igeértelmezését; – és aki éppen nem az aktuális „brancsunk” tagja, azt beáldozzuk, még életének forrásait is betömjük, úgy ügyesen, hogy akár az a látszat is támadhat: érte tesszük…

Itt megváltás kell, Jézus Krisztus kell!

Isten feláldozta egyszülött Fiát!

Ez elég!

Tilos bárkit is beáldozni…

Hagyjuk e tekintetben a „nagy és nemes ügyeket”, amelyekben igazából csak rólunk van szó!


(1) „…az Úr föl akarta vinni Illést forgószélben…” (2Királyok 2)

ILLÉS UTOLSÓ NAPJAI ITT. – 1. Az Úr akarata volt az, hogy Illést magához vegye. Isten az övéit magához ragadja, akárcsak Illést, akarata szerint, a kellő időben, valamilyen „forgószélben”. Ez azt jelenti, hogy „nem kellemes” módon történik az elmenetel, nincs „szép” távozás, még „elragadtatással” sem; – de van hitben történő távozás, az Úrral, az Úrban, az Úrhoz (1). – 2. Illés bejárta, elmenetele előtt életének, és népe életének nagy állomásait: a Hóreb hegye után (1Királyok 19,8), most Gilgálon, Bételen, Jerikón át jutott el a Jordán folyóhoz, ahol száraz lábbal kelt át, mint tették Józsué idejében. Nem olcsó nosztalgia ez, egy elmenni készülő ember részéről, mert Isten küldte Illést ezekre a helyekre. Illés Isten nagy tetteinek helyeit járta újra, hogy hitben erősen távozhasson el innen. Járd csak be újra személyes életed áldott helyeit, ahol megtapasztaltad az Úr jelenlétének hatalmát. Több ez, mint nosztalgia, mert nem az elmúláson keseregsz, hanem az örök élet bizonyosságában erősödsz (1–8).*

Róma 6,12–23

467. dicséret

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

– 3. Illés hite erős, mert Isten Lelke vele van.

Illés csodái jelzik, hogy vele az erős Isten.

Ma Jézus Krisztus feltámadásának csodájára tekintve tapasztaljuk ugyanazt, és bizony látványos csodák nélkül is tapasztaljuk az Isten ugyanakkora erejét.

Ez még nagyobb dolog! (8).

– 4. Illés mögött állandóan ott van Elizeus.

Miért?

Követi Illést, pedig Illés szeretne egyedül lenni, és háromszori próbálkozásra sem tudja „lerázni” magáról (2).

Így kénytelenül mentek ketten együtt (8).

Elizeus akar Illés utódja lenni (9).

De Illés az utódlására vonatkozóan még nem tudja az Úr válaszát, ezért nyitva hagyja a kérdést, és az Úrra bízza a folytatást; – azt is, hogy vajon az emberi akarat találkozik–e Istenével (10).

Mi elmegyünk, és még életünkben ott „tolakszanak” az utódok.

Hagyjuk Istenre a döntést ebben is.


(2) „…leesett felső szobájából…” (2Királyok 1)*

Akár magasban vagyunk, akár már lezuhantunk, egyként érvényes, hogy az élő Istentől várjuk a segítséget, a gyógyulást, szükség esetén a bölcsességet dolgaink elengedéséhez, ügyeink méltó utódra ruházásához. Ahazjá király tehetetlen, de saját korában „népszerű”, idegen bálványistenektől várta azt, amit csak az egyetlen Istentől várhatna. Ebben vagyunk ma is. Az „idegen”, az „izgalmasan ismeretlen és titokzatos”, népszerűsített istenek kellenek ma is, akiket üzletiesen tálaltak, de akik csak rászednek minket. A saját, minket éltető, érdemteleneket megtartó, kegyelmét kijelentő Urunk helyett, paráznán idegen „istenek” segítségét várjuk ma is. A keresztyénségen belül is gyakran esünk az „idegen istenek” tiszteletének bűnébe: – népszerű sztárkegyesek „imádásán” keresztül; – vagy hatásos kegyességi irányzatoknak hódolva; – esetleg a szigorú tanfegyelem agresszióját képviselve esünk ugyanebbe a tévedésbe (3–4). Urunk, feltámadott Jézus Krisztusunk, könyörülj!**

Róma 6,1–11

431. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Izráel királyainak listája

Jeroboám, Izráel királya (Kr. e. 931–910 uralkodásának ideje 22 év)

Nádáb, Izráel királya (Kr. e. 910–909 uralkodásának ideje 2 év)

Baasá, Izráel királya (Kr. e. 909–886) uralkodásának ideje 24 év)

Élá, Izráel királya (Kr. e. 886–885) uralkodásának ideje 2 év)

Zimri, Izráel királya (Kr. e. 885 uralkodásának ideje 7 nap)

Tibni, Izráel királya (Kr. e. 885–880 uralkodásának ideje 6 év, Omrival együtt pártoskodva mind a 6 évet)

Omri, Izráel királya (Kr. e. 885–874 uralkodásának ideje 18 év, ebből Tibnivel együtt pártoskodva 6 évet)

Áháb, Izráel királya (Kr. e. 874–853 uralkodásának ideje 22 év) = Illés próféta működése.

Ahazjá, Izráel királya (Kr. e. 853–852 uralkodásának ideje 2 év) = Illés próféta működése.

Jórám, Izráel királya (Kr. e. 852–841 uralkodásának ideje 12 év) = Illés próféta működése.

** A teljes igemagyarázat:

KIHEZ FORDULSZ: A MAGASBAN, VAGY HA LEZUHANTÁL?

– 1. Van, akit ránézésre gyengének tartunk; – gyengébbnek, mint az elődjét.

Móáb azonnal felbátorodott és elpártolt Izráeltől, amint Áháb után a gyengébb kezűnek tűnő Ahazjá lett az északi király.

Igen, ahol gyengébb kezet éreznek az emberek, a népek, ott azonnal felbátorodnak arra, hogy nemcsak szabadságjogaikat, hanem saját önző, terhelt dolgaikat is képviseljék.

Tehát az irgalmas és szelíd ember is legyen Istennek kedves módon bátor és szigorú (1).

– 2. Ez azért fontos, mert ha nincsenek korlátok, kiesünk a magas erkélyről, és a magasból nagyot lehet zuhanni; – ahogy Ahazjá, izráeli király is majdnem halálra zúzta magát.

Sokféleképpen zúzhatjuk össze magunk és mások életét, de a magasban főként kellenek a korlátok, az óvatosság és az alázat.

Nem is beszélve arról, hogy aki kizuhant, az összetöri magát, ágynak dől, beteg és tehetetlen lesz, az emberek pedig azonnal leírják.

Egy királynál, egy vezetőnél ez végzetes, saját magára, az ügyre, népére, a rendre, „mindenre” nézve (2).

– 3. Akár magasban vagyunk, akár már lezuhantunk, egyként érvényes, hogy az élő Istentől várjuk a segítséget, a gyógyulást; – szükség esetén a bölcsességet dolgaink elengedéséhez, ügyeink méltó utódra ruházásához.

Ahazjá király tehetetlen, kitalált, de saját korában „népszerű”, idegen bálványistenektől várta azt, amit csak az egyetlen Istentől várhatna.

Ebben vagyunk ma is.

Az „idegen”, az „izgalmasan ismeretlen és titokzatos”, népszerűsített istenek kellenek ma is, akiket üzletiesen tálaltak, de akik csak rászednek minket.

A saját, minket éltető, érdemteleneket megtartó, kegyelmét kijelentő Urunk helyett, paráznán idegen „istenek” segítségét várjuk ma is.

A keresztyénségen belül is gyakran esünk az „idegen istenek” tiszteletének bűnébe: – népszerű sztárkegyesek „imádásán” keresztül; – vagy hatásos kegyességi irányzatoknak hódolva; – esetleg a szigorú tanfegyelem agresszióját képviselve esünk ugyanebbe a tévedésbe (3–4).

Urunk, Illésünk, feltámadott Jézus Krisztusunk, könyörülj!


(43) „Azt tette, amit helyesnek tart az Úr.” (1Királyok 22,41–54)*

AZ ÚR ÚTJÁN, KÜZDELEM A GONOSSZAL. – 1. Jósáfát helyreállította az élő Isten tiszteletét; hívő, imádságos szívvel és erős kézzel; – hogy népe mindenben az Úr útján járjon; – így áldott, Isten törvényét megtartó, Isten kegyelmére hagyatkozó örökségük, „kultúrájuk” megtisztuljon (2Krónikák 17–20). – 2. Pusztító erőkkel kell ilyenkor megküzdeni, mert a Jósáfát általa eltávolított áldozóhalmokat újra felépítették (44).** Csak Isten erejével van esélyünk a mindig támadó gonosz ellen. – 3. Jósáfát idejében béke volt az országban (45). De ilyenkor is munkál a gonosz. Minden békességnek ára van. Jósáfát szövetséget kötött az izraeli királlyal, Ahábbal, Jósáfát fia pedig feleségül vette a hitetlen Aháb király lányát, Atalját; – ez pedig sok nyomorúságot okozott később Júdának (2Királyok 11). Kell a béke, de előbbre való az Isten ügyéhez való hűség, hiszen az Úr majd kimunkálja közben az Őneki tetsző békességet.***

Róma 5,12–21

353. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:
* Júda királyainak listája:
Roboám, Júda királya (Kr. e. 931–913 uralkodásának ideje 17 év)
Abijjá, Júda királya (Kr. e. 913–911 uralkodásának ideje 3 év)
Ászá, Júda királya (Kr. e. 911–870 uralkodásának ideje 41 év) Uralkodása utolsó 3 évében Jósáfát már társuralkodó volt.
Jósáfát, Júda királya (Kr. e. 873–848 uralkodásának ideje 30 év) Uralkodása utolsó 5 évében Jórám már társuralkodó volt.

** Ezért olvasunk a különböző tudósításokban ellentétes híradásokat erről: – Jósáfát eltávolította a bálványozó helyeket (2Krónikák 17,6), és mindenféle paráznaságot megszüntetett (47); – de nem teljesen sikerült mindez (44).

*** –  Jósáfátot őrizte az Úr, hogy a kísértő minden mesterkedése ellenére megmaradhasson az Úr útján (43), és ne akarjon távoli vidékekről aranyat hozatni, főleg nem Aháb izráeli király fiával (48–50).

Az aranyért induló hajók összetörtek (49).

Nem kell több annál, mint ami van.

Az ember jó dolgában könnyebben kísérthető.

 


(30) „Én álruhába öltözöm…” (1Királyok 22,29–40)

SOKFÉLE ÁLRUHÁNK VAN (30). – 1. Konfliktusok, harcok, félelmek között gyakran öltünk álruhát, önmagunkat és érdekeinket védve, a felelősséget a másikra hárítva. Áháb, északi király is álruhába öltözött, amikor Josáfáttal, a déli királlyal együtt indultak a döntő ütközetbe, az arám király ellen. Álruhát akkor öltünk, ha bajban vagyunk, és a magunk erejével és ügyeskedésével, sok mindent bevetve akarjuk, akár haszonnal megúszni a dolgokat, miközben a másik sorsa nem érdekel bennünket, csak saját magunk ügye. Áhábot sem érdekelte, „bajtársa”, Jósáfát, akit egyébként ő vitt bele ebbe a harcba (29–33). – 2. Az álruha azonban nem segít, nem óv, legfeljebb egy ideig rejthet el. Isten elől azonban nem lehet elrejtőzni (Zsoltárok 139,7). Amikor találomra meghúzták az íjat és eltalálták Áháb királyt, aki lassan, harci kocsiján állva, nyomorúságosan elvérzett, akkor az nem véletlen volt, hanem az Úr jogos ítélete, amelyet Isten kijelentése figyelmeztetően jelzett számára (34–38). – 3. Elvérzik az életünk, ha hamis, hazug álruhákat öltünk a krisztusi új ruha helyett (Efezus 4,24).*

Róma 5,1–11

1. zsoltár

* Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Elvérzik az életünk, ha hamis, hazug álruhákat öltünk a krisztusi új ruha helyett (Efezus 4,24).

Mégpedig olyan nyomorultul, ahogy Áháb elvérzett: egyre hevesebb harcban haldoklott, harci kocsiján kényszerült állni, még utolsó perceiben sem adatott neki nyugalom (35).

Sajnálom őt.

Áldott legyen az Isten, hogy nem az ítéletes, hanem az üdvösséges ígéret teljesedett be Jézus Krisztusban.


(14) „…csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem.” (1Királyok 22,1–28)*

HOGYAN HIRDETHETJÜK MA AZ ÚR ÜZENETÉT? Míkájehú próféta esete segít a válasz megfogalmazásában – 1. Csak azt mondhatjuk tovább, amit Isten Igéjéből kaptunk, megértettünk, megragadtunk (14). – 2. Soha nem szólhatunk úgy az Úr nevében, hogy direktben tetszeni, vagy beolvasni akarunk másoknak, mert mindkét esetben olcsó módon kiszolgáljuk a hallgatókat, vagy saját magunk gyarló emberi indulatát. Nem akarunk sem kedvezni, tetszeni, sem dorgálni, mert egyik módon sem akarunk szándékosan hatni (13–16). – 3. Az Úr nevében mondott szavainkért vállaljuk a felelősséget, azért megaláztatást, szenvedést is elhordozunk, noha soha senkiről nem mondjuk ki, hogy a másik hamis próféta, és csak mi vagyunk az igazak. Ezt majd az Úr nyilvánvalóvá teszi (18–28). – 4. Nem konkrét ügyekben mondunk tanácsot az Úr nevében, miszerint menj, vagy ne menj, ezt tedd, vagy azt tedd! Ugyan kivételes esetben erre is vonatkozhat a prófécia. Isten általunk közölt beszéde azonban arra a lelkületre mutat rá, amit eleve megítél az Isten, ami hitetlen, gonosz, halálos, „áhábi”… (1–8).

Róma 4,13–25

349. dicséret

A teljes igemagyarázat:

HOGYAN HIRDETHETJÜK MA AZ ÚR ÜZENETÉT?

Míkájehú próféta esete segít válasz megfogalmazásában

– 1. Csak azt mondhatjuk tovább, amit Isten Igéjéből kaptunk, megértettünk, megragadtunk.

Vagyis nem látomás és egyéb csodás módon, hanem szentlelkes értelemmel befogadott üzenetet adhatunk tovább, amely személyessé lett számunkra is.

Az üzenet így csak akkor adatik, ha naponta tanulmányozzuk az Úr üzenetét, és hitünk egyre érettebbé fejlődik (14).

– 2. Soha nem szólhatunk úgy az Úr nevében, hogy direktben tetszeni, vagy beolvasni akarunk másoknak, mert mindkét esetben olcsó módon kiszolgáljuk a hallgatókat, vagy saját magunk gyarló emberi indulatát.

Nem akarunk sem kedvezni, tetszeni, sem dorgálni, mert egyik módon sem akarunk szándékosan hatni (13–16).

– 3. Az Úr nevében mondott szavainkért vállaljuk a felelősséget, azért megaláztatást, szenvedést is elhordozunk, noha soha senkiről nem mondjuk ki, hogy a másik hamis próféta, és csak mi vagyunk az igazak.

Ezt majd az Úr nyilvánvalóvá teszi, nemcsak az események alakításában, hanem Őtőle kapott erőnkben, hitelességünkben, szelíd határozottságunkban is (18–28).

– 4. Nem konkrét ügyekben mondunk tanácsot az Úr nevében, miszerint menj, vagy ne menj, ezt tedd, vagy azt tedd!

Ugyan kivételes esetben erre is vonatkozhat a prófécia.

Isten általunk közölt beszéde azonban arra a lelkületre mutat rá, amit eleve megítél az Isten, ami hitetlen, gonosz, halálos, „áhábi”… (1–8).

* A teljes igemagyarázat:

HOGYAN HIRDETHETJÜK MA AZ ÚR ÜZENETÉT?

Míkájehú próféta esete segít válasz megfogalmazásában

– 1. Csak azt mondhatjuk tovább, amit Isten Igéjéből kaptunk, megértettünk, megragadtunk.

Vagyis nem látomás és egyéb csodás módon, hanem szentlelkes értelemmel befogadott üzenetet adhatunk tovább, amely személyessé lett számunkra is.

Az üzenet így csak akkor adatik, ha naponta tanulmányozzuk az Úr üzenetét, és hitünk egyre érettebbé fejlődik (14).

– 2. Soha nem szólhatunk úgy az Úr nevében, hogy direktben tetszeni, vagy beolvasni akarunk másoknak, mert mindkét esetben olcsó módon kiszolgáljuk a hallgatókat, vagy saját magunk gyarló emberi indulatát.

Nem akarunk sem kedvezni, tetszeni, sem dorgálni, mert egyik módon sem akarunk szándékosan hatni (13–16).

– 3. Az Úr nevében mondott szavainkért vállaljuk a felelősséget, azért megaláztatást, szenvedést is elhordozunk, noha soha senkiről nem mondjuk ki, hogy a másik hamis próféta, és csak mi vagyunk az igazak.

Ezt majd az Úr nyilvánvalóvá teszi, nemcsak az események alakításában, hanem Őtőle kapott erőnkben, hitelességünkben, szelíd határozottságunkban is (18–28).

– 4. Nem konkrét ügyekben mondunk tanácsot az Úr nevében, miszerint menj, vagy ne menj, ezt tedd, vagy azt tedd!

Ugyan kivételes esetben erre is vonatkozhat a prófécia.

Isten általunk közölt beszéde azonban arra a lelkületre mutat rá, amit eleve megítél az Isten, ami hitetlen, gonosz, halálos, „áhábi”… (1–8).


(21) „…kisöpörlek téged.” (1Királyok 21,17–29)

AZ ÍTÉLETRŐL. – 1. Nábót szőlője veteményeskert méretű volt (2). Áháb mégis megkívánta azt, gyilkolt érte, hogy birtokba vehesse, pedig volt már neki bőven (17–19). Ez a bűn: nem ismeri a megelégedettséget, mindig több kell neki, ezért mindenre képes, mindent beáldoz, semmi sem szent előtte. – 2. Illés prófétát nem a saját indulata vezeti Áháb királyhoz, hanem Isten küldi őt, hogy súlyos üzenetét, az Úr ítéletét meghirdesse az önző, istentelen, bálványozó királynak (19–26). – 3. Az ítélet lényege: Az Úr tartja fenn magának, nem hagyja büntetés nélkül a bűnt, ezért vigyázzunk, hogy mit művelünk egymással ezen a világon, mert a szemetet összesepri a rend Istene. Lesz számonkérés, lesz „elbeszélgetés”! – 4. Ez még akkor is igaz, ha Jézus Krisztusban számolhatunk a bűnbocsánattal, kegyelemmel, ahogy Áháb király is, bűnbánatot tartva irgalomban részesült (27–29). Szóval, ennek ellenére, lesz elbeszélgetés odaát, mert Isten tisztázza velünk, mi mindent okoztunk másoknak, beleértve azt is, amit mi észre sem vettünk, a másik meg csendesen, hosszú kínok között belehalt ilyen vagy olyan tőrvetéseinkbe. Nem is beszélve arról, hogy saját bűneink sokakat, nemzedékeket nyomoríthatnak meg (22; 29). – 5. Ne játsszuk ki egymás ellenében Isten kegyelmét és ítéletét. Isten kegyelme rendet teremt, és az irgalom ölelése kívánja a dolgok tisztázását. Ahol pedig még bűnbánat sincs, ott nagy a „kár”! De megnyugtató az, hogy Isten rendezi a dolgokat (Róma 12,19), tehát mi megbocsáthatunk!

Róma 4,1–12

32. zsoltár


(2) „Add nekem a szőlődet…” (1Királyok 21,1-16)

MENNYBE MENT URUNK, JÖJJ VISSZA MIELŐBB! – 1. Áldott légy, Urunk, mert feltámadtál, mert Te vagy az Úr! Igéd és Lelked által mi minden körülmények között tudjuk, hogy Te vagy az Úr! A Te erőddel kitartunk (Filippi 4,13). – 2. De nagyon várunk, hogy teljessé, maradéktalanná tedd, amit elkezdtél. Ugyanis még mindig sok az olyan eset, mint ami Nábóttal történt: soha nem elég, amink van; mindig több kell; ezért megkívánjuk a másét; duzzogunk, ha nem lehet a miénk; aljas módon megrágalmazzuk és megkövezzük a másikat, mintha mi tökéletesek lennénk; és gond nélkül birtokba vesszük a másét; még meg is magyarázzuk, hogy ezt miért lehet… – 3. Áldott légy, hogy ennek ellenére mégis Te vagy az Úr, mert mindenben, ami ennek ellenkezője, az a Te áldó jelenléted bizonysága. Minden elégedettségben, hálaadásban, hűségben, önzetlenségben, lemondásban, önmegtagadásban, segítő szeretetben, másik melletti kiállásban Te mozdulsz, aki nemcsak a mennyben vagy, hanem közöttünk is!

Róma 3,21–31

358. dicséret


(42) „…kiengedted kezedből ezt az embert…” (1Királyok 20,23–43)*

Isten ereje emberi engedelmeséggel lesz áldott. Isten mindent megtett népéért, győzelmet ajándékozott nekik. Isten népe mégis elfogadja a legyőzött, ellenséges, de megijedt, bujkáló arám király hazugul diplomatikus szövetségét. Isten népe „irgalomra” hivatkozva nem él az Ura által készített győzelemmel. Legyünk bizalmatlanok azokkal, akikről az Isten kijelentette, hogy mindig kárunkra lesznek. Ne a magunk, hanem az Ő ügye érdekében; – mert, ha nem ezt tesszük, hűtlenségünk ítéletet érdemel. Kiengeded kezedből az Úr győzelmet ajándékozó kegyelmét, irgalom címén? Hagyod, hogy rászedjenek? Hagyod veszni az Úr ügyét? (35–43) Kell az irgalom; – de Krisztus irgalmából élhetünk mindnyájan; – hogy kölcsönösen irgalmasak lehessünk; – egyébként csak rászedjük egymást, és visszaélünk az Úr irgalmával.

Róma 3,1–20

217. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

Tipikus, mai, vallási köntösbe öltöztetett emberi ostobaság, hitetlenség az, amit itt olvasunk.

– 1. Veszítettünk, de nekünk győzni kell!

Ezért embereket istenítve, emberi stratégiák alapján, de ha kell, vallásos technikákkal is, elkezdünk erőlködni; – hogy győzzünk, hogy mi győzzünk!

Gyakran vallásos tévelygések mentén erőlködünk, mint itt az arámok, és vezérük, Benhadad, megkülönböztetve a hegyek és a síkságok istenét.

Benhadad valóban erős, hatalmas csapatot szervezett az új ütközetre, amely mellett eltörpült Isten népének csapata (23–27).

– 2. Isten azonban prófétát küldött, és népe számára nyilvánvalóvá tette, hogy nem az emberi erő és lelemény dönti el a dolgok kimenetelét, hanem csakis az Úr ereje, kegyelme és akarata (28–35).

Isten pedig győzelmet ad az arámok nagy serege felett, hogy megtudják ezek: Isten az Úr, miközben saját népe is erősödik hitében.

– 3. Isten ereje azonban az emberi engedelmeséggel lesz áldott.

Isten mindent megtett népéért, győzelmet ajándékozott nekik.

Isten népe mégis elfogadja a legyőzött, ellenséges, de megijedt, bujkáló arám király hazugul diplomatikus szövetségét.

Isten népe „irgalomra” hivatkozva nem él az Ura által készített győzelemmel.

Legyünk bizalmatlanok azokkal, akikről az Isten kijelentette, hogy mindig kárunkra lesznek.

Ne a magunk, hanem az Ő ügye érdekében; – mert, ha nem ezt tesszük, hűtlenségünk ítéletet érdemel.

Kiengeded kezedből az Úr győzelmet ajándékozó kegyelmét, irgalom címén?

Hagyod, hogy rászedjenek?

Hagyod veszni az Úr ügyét? (35–43)

Kell az irgalom; – de Krisztus irgalmából élhetünk mindnyájan; – hogy kölcsönösen irgalmasak lehessünk; – egyébként csak rászedjük egymást, és visszaélünk az Úr irgalmával.


(13) „…akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr!” (1Királyok 20,1–22)

Áháb nagy nyomorúsága a felesége, Jezábel volt, aki nem közel vitte, hanem eltávolította az Úrtól. A bűn azonban Áhábé, mert hallgatott rá. Hívő házastársat adj nekünk Urunk, akivel egy életen át, hűséges örömben Téged követhetünk! Pedig Áháb többször kapott kegyelmi időt az Úrtól. Az arám, II. Benhadad király hatalmas seregét legyőzhette a kis Áháb király; nem azzal, hogy először szorult helyzetében bölcsen enged a követeléseknek (1–6); nem is azzal hogy másodszor a totális kifosztásnak határozottan ellent áll (6–12); nem is azzal, hogy ügyes stratégiával harcol (14–21); hanem azzal, hogy az Úr vezette Áháb királyt győzelemre, kis seregén kegyelmével könyörült, hogy ezáltal megtapasztalja és felismerje az Úr hatalmát. Minden győzelmünk alázatra és hálaadásra, hitünk erősödésére adatott nekünk; és minden kudarcunk ugyancsak. Nem mámorosodhatunk meg sikereink csúcsán, sem fájdalmaink és kudarcaink mélységein, ahogy Benhadad lerészegedett már előre vedelve a győzelemre (16).  Mindkettő: áldás és próba, hitre hív, a reménységet érleli, az Úr ismeretét kínálja.

Róma 2,17–29

153. dicséret


(14) „Nagyon buzgólkodtam az Úrért…” (1Királyok 19,9–21)

ILLÉS NAGYON BUZGÓ. – 1. Aki pedig nagyon buzgólkodik, az észre sem veszi, hogy „árad”, így kárt okozva „elönti” mások életét, miközben ő maga is megfárad, és önmagát sajnálgatva veregeti a saját vállát, úgy gondolva, már csak egyedül ő maradt hűséges az Úrhoz. Pedig vannak ott még sokezren (9–18). – 2. Tisztelem Illés buzgóságát, de az Úr jelenlétére, és nem a mi lánglelkű buzgóságunkra van szükség; – vagyis ne a mi lelkünk buzogjon, hanem az Isten Lelke! Isten nem szaggat, nem tördel, nem „árad”, nem lángolva perzsel és éget, hanem a halk, szelíd szóban van jelen (11–12). Ez a szó azonban szíven üt, talál, megtalál, megtart! – 3. Egy harsány világban mi látványos, buzgó, pörgő keresztyénséget akarunk: – „síppal, dobbal, nádihegedűvel”; – profi módszerekkel, szervezőkkel, alkalmakkal, tömegekkel; – adott esetben szigorú, elizeusi prófétai lelkekkel, akik az „ökör erejével” odamondják az Úr Igéjét (19–21). Semmirevalónak tartjuk a szelíd szót. Jézus Krisztus ilyen volt? (Ézsaiás 42,2)*

Róma 2,11–16

100. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 4. Jézus Krisztusról így szól a prófécia: „Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki…” (Ézsaiás 42,2; Máté 12,7–21)

Az Ő buzgósága nem az öntömjénezésben, hanem az önmegtagadásban lett áldássá, egészen a megváltó keresztig, a húsvéti üres sírig.


(1) „…amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal…” (1Királyok 19,1–8)

EGYÉBKÉNT TÉNYLEG „ELÉG” VOLT! (4) – 1. Amibe igazán bele lehet fáradni, az maga a puszta tény, a bűnrontotta világ „hasadtsága”, ahol vagy „megöljük” egymást valamiként, vagy a mindent összemosó szennyes áradatba fulladunk bele. Ez a „vagy–vagy”. Minden vita, veszekedés, harc, háború igazából erről szól. – 2. Ebben a nyomorúságban hirdetjük, hogy mi vagyunk az igaz próféták, és a másik a hamis, mi vagyunk az igaz hívők, a másik csak vallásos; – most nem is megyek tovább ebben. Engem is kérdeztek már régebben vendég–gyülekezet tagjai, hogy a mi gyülekezetünk hívő, vagy csak „református”. Nem tudtam, mit feleljek hirtelen, de azért ösztönösen védekező állásba helyezkedtem, mielőtt felemlik a „kardjaikat” és lekaszabolnak. – 3. De éppen ebben a káoszban, minket is körülvevő „harcban” kell Illés erőtlen erejével hirdetni: Az Úr az Isten, aki Jézus Krisztusban megváltott, aki lehajolt megfáradt és még tiszta tankegyességünkben is foltos életünkhöz; – felemelt minket, magához ölelt, megetetett, erőt adott, kellő időben pedig hazahív.*

Róma 2,1–10

93. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Boldog, aki hadakozás helyett le tud roskadni ez előtt az Úr előtt, hogy aztán az Ő kegyelmében megerősödve, Őt hirdethesse és élhesse.

Nem a másik ellen harcolunk, hanem az Urat hirdetjük.

Az igaz és hamis prófétákat többek között ez különbözteti meg egymástól.


(39) „Az Úr az Isten!” (1Királyok 18,20–46)

HOGYAN, KINEK MUTATJA MEG MAGÁT AZ ÚR! – 1. – Illés itt önhitt: egyedül én maradtam meg az igaz hitben (22). – Illés itt kegyetlenül radikális! Nagy kérdés, mikor a „vagy–vagy” végleteiben lehet hűségesen szolgálni az Urat (21), és mikor az Óbadjáhú féle árnyaltabb, de hitelesebb hűség a járható út, amit ugyanúgy megáldhat az Isten (18,3–4). – Illés gőgösen gúnyolni kezdte a tehetetlen Baal prófétákat (27), látva a maga sikerét; később azonban már ő is hívő emberhez méltatlan, tehetetlen depresszióban kesergett (19,4). – 2. Isten azonban Illés méltatlansága ellenére is megmutatta a maga hatalmát és az idegen istenek totális tehetetlenségét. Ez itt a lényeg: sokan megtudták akkor is, hogy az Úr az Isten (36–40). – 3. Akkor így mutatta meg Isten az Ő kizárólagos hatalmát, ma másként teszi ezt. Akkor ott volt az Isten, ahol tűz csapott le az oltárra, és megemésztette, nemcsak az áldozati állatot, hanem a hívő sereg „kegyes indulata” által a hamis Baal prófétákat is (36–40). Ma csakis ott van az Isten, ahol a krisztusi szeretet tüze melegít; – nem éget, végképp nem elemészt. Mert sem az Úrért, sem másokért nem kell emésztődve lángolni! Végképp nem kell értelmetlen áldozatokat hozni! Nem kellenek az olcsó csodamutatványok sem, ahol a víz is meggyullad! (34–35) Jézus Krisztus áldozata elég!

Róma 1,16–32

206. dicséret


Oldalak