Mindannyian érezzük, milyen nagyon megváltoztatta életünket az elmúlt két évben a pandémia. Alkalmazkodások sora várt ránk. Volt, amit könnyebben viseltünk, volt, amit nehezebben – amikor még istentiszteleten sem találkozhattunk, vagy tavaly, amikor a csendeshetünket sem tudtuk megtartani.
Isten gondoskodó kegyelmének hála idén nyáron újra együtt tölthettünk egy rövid hetet Sarudon, csendeshéten. Mindig nagyon várjuk ezt a hetet, mert ilyenkor több idő jut beszélgetésekre, az Ige olvasására, egymás mélyebb megismerésére, de talán idén még nagyobb volt a várakozás. Kiéhezve érkeztünk: vágytunk arra, hogy Isten közelségét újra közösen élhessük meg. Jöttünk, ahogy jöttünk: talán testileg megfáradva, vagy lelkileg meggyötörve, talán izgatottan, kíváncsian, feltöltődésre, új közösségi élményekre várva.
A közös beszélgetéseink alapja: Jézus lecsendesíti a tengert története (Mk 4,35-41) volt.
Talán első pillanatra meglepő volt a választás, hiszen ez egy nagyon ismert történet Jézus életéből, olyan sokszor beszéltünk már róla bibliaórákon, hallhattunk róla igehirdetéseket. Aztán az első igevers máris mindent megváltoztatott, helyretett számomra. „… amikor este lett, így szólt hozzájuk (Jézus): Menjünk át a túlsó partra!” Tudtam – és talán mondhatom többesszámban -, tudtuk, hogy ez a hívás mindannyiunknak szól. Hagyjuk otthon a hétköznapi munkáinkat, gondjainkat, mert Jézus hív, menjünk Vele. Érkezzünk meg a csendeshétre ne csak testben, hanem lelkileg is. Jézus hív a túlsó partra, hogy Vele együtt legyünk, csak rá figyeljünk, hogy még jobban elmélyülhessünk Isten igéjében, és hogy az Ő Lelke által töltekezhessünk és erősödhessünk.
Elfogadva a hívást az Igeszakaszok új és új gondolatokat ébresztettek mindannyiunkban. Mint egy rózsa úgy nyíltak ki, kaptak új értelmet a már jól ismert szavak és gondolatok, arra is rámutatva, hogy Isten igéje mindig tud újat adni, mindegy mennyire ismerjük. Az Ő szava újra és újra megújul a lelkünkben.
Két csoportot alkotva beszélgettünk minden délelőtt és éreztük ahogy Isten lelke munkálkodik mindannyiunkban, segítve, hogy megnyíljunk egymásnak, őszintén tudjuk elmondani gondolatainkat, megosszuk nehézségeinket, de örömeinket is. Nem volt könnyű befejezni ezeket a beszélgetéseket, de talán pont ez a legjobb a csendeshéten, hogy nem is kell befejezni, csak abbahagyni, mert ott a délután, az este és akár az éjszakai is, hogy a testvérekkel tovább folytassuk a gondolatokat.
De természetesen az igei alkalmakon túl volt lehetőség játszani, focizni, ping-pongozni, fürdeni a Tiszatóban, biciklizni, vagy sétálni a tó körül és még sorolhatnám.
Az esti alkalmakra a testvérek készültek és hithőseink közül ismerhettünk meg párat. Így hallhattunk egy rövid előadás és egy kis filmet Soós Géza életéről, aki a Soli Deo Glória ifjúsági szervezet alapítója volt. Megismerhettük Szabó Imre esperes életútját, küzdelmeit, aki a 20. század nehéz évtizedeiben végzett hatalmas egyházszervezői munkát.
Külön köszönjük gyülekezetünk ifiseinek segítségét, akik minden nap – amikor a felnőtteknek az igei alkalmai voltak – játszottak a gyerekekkel, ezzel is segítve, hogy mindannyian közösen lehettünk együtt az Ige körül.
A csendes hét befejezéseként vasárnap Poroszlóra mentünk, ahol úrvacsorás istentiszteleten lehettünk együtt a helyi gyülekezettel.
Isten adja, hogy az Ő hívó szavát mindig meghalljuk, akár csendeshétre hív, akár Istentiszteletre, akár a bibliában való elmélyülésre.
Reménykedve nézünk “felfelé” és előre, és bízunk benne, hogy jövőre újra együtt lehetünk újra.