2021. május 2., vasárnaptól újra lehetőség lesz személyesen részt venni a templomi istentiszteleten, a megfelelő óvintézkedések mellett.
Szeretettel várjuk mindazokat, akik a járvány ezen szakaszában is szívesen jönnek vasárnaponként 10 órára személyesen az istentiszteletre. Most is, mint eddig mindig fontosnak tartjuk a megfelelő óvintézkedéseket. Ezért kérjük a Testvéreket, hogy az alábbi szabályok betartásával érkezzenek templomunkba:
– Kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése a teljes istentisztelet alatt.
– Érkezéskor javasoljuk, hogy éljen mindenki a fertőtlenítő használatának lehetőségével.
– A távolságtartás pedig továbbra is kiemelten fontos.
Rövidített liturgiával leszünk együtt és a veszélyhelyzet feloldásáig külön gyerekistentiszteletet, foglalkozást nem tartunk.
Az istentiszteletek élő adásban és felvételről utólag is a Youtube csatornán, és a honlapról, az “Igehirdetések” menüpont alatt meghallgathatók lesznek.
A hétközi alkalmakat továbbra is az online térben tartjuk meg.
Mindenkit várunk szeretettel!
Szeretettel:
Nyikos András
lelkész
“Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban.” 2 Péter 3,18