Hálát adhatunk Istennek, hogy az elmúlt két év bezártsága után a Húsvéti ünnepkör istentiszteleteit újra együtt ünnepelhetjük, az alábbiak szerint:

Zsinati felhívás
Gyülekezetünk csatlakozik egyházunk Zsinatának felhívásához, így a március 20-i perselyadományainkat a kárpátaljai református testvéreink megsegítésére ajánljuk fel.

Ökumenikus alkalmak – 2022.
Isten Jézusban közölt megváltó szeretete egyetemes. Ezt erősítve hívjuk a Testvéreket az idei kerületi ökumenikus alkalmakra – a járványügyi intézkedések betartása mellett.

„Kezdjük hát el az építkezést!”
Régóta dédelgetett álma gyülekezetünknek, hogy templomépületünk mellé egy harangtornyot építsünk. És most Isten kegyelméből ez a cél közelebb kerülhet hozzánk.

Karácsonyi istentiszteleti rend
Szeretettel várunk minden Testvérünket az év végi és év eleji istentiszteleteinkre. Ezekre az alkalmakra Istenünk hív meg bennünket, hogy Vele, az Ő világosságában ünnepeljünk.

Sarud 2021
Tavaly elmaradt a gyülekezeti csendeshét. De Isten gondoskodó kegyelmének hála idén nyáron újra együtt tölthettünk egy rövid hetet, Sarudon.